Ugrás a fő tartalomra

C. S. Pacat: Hercegi csel

 


💜C. S. Pacat: Hercegi csel💜

Az első oldalak szenvedősen mentek, mert a két főszereplőn kívül azt sem tudtam, ki kicsoda, mit csinált, mi volt a szerepe, stb. Eltartott egy ideig, mire felidéztem az emlékeimet, és tudtam követni a cselekményt. 

Egyébként imádtam. Nem volt felesleges rész, túl hosszú leírások, de kevés sem volt, pont megfelelő. 

Imádtam, ahogy Laurent és Damen szép lassan közelebb kerültek egymáshoz. Nagyjából minden közös jelenetüket becetliztem, mert olyan aranyosak, viccesek és néha komolyak voltak! 

Szerintem kijelenthetem, hogy mindkét szereplő hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül, és egyiknek sem a kárára. 

Már iszonyatosan várom a következő kötetet. 

Azt sejtem, Laurentnek nem volt fényes gyerekkora a nagybátyja miatt, már csak a kis, elszórt megjegyzések miatt is, de még kiderül. 

Teóriákból sok száz van, mi fog történni, mi nem, miért történne, s miért nem, és egyszerűen csak nagyon várom már a következő részt. 

IDÉZET

"– Két okot mondtál – idézte fel Damen. – Mi volt a másik?

– Az emberek azt hiszik, hogy magadévá teszel a sátorban – fejtegette Laurent. Ugyanolyan higgadtan közölte, mint az összes többi mondandóját. Damen az alkarvérttel babrált. – Aláásta volna a tekintélyemet. A gondosan felépített tekintélyemet. Most tényleg megleptelek. Talán ha nem lennél egy fejjel magasabb, vagy ilyen széles vállú…

– Sokkal kevesebb, mint egy fejjel – jegyezte meg Damen.

– Tényleg? – kérdezett vissza Laurent. – Többnek tűnik, amikor a becsületről vitatkozol velem."





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kate Dramis: A Szentek Átka

  💜Kate Dramis: A Szentek Átka💜 Gyönyörű a magyar borító! Nyilván ez az első ok, amiért megtetszett a könyv. A második szigorúan a címe. Néha felmerül bennem a gondolat, hogy a szebbnél szebb borítók egy idő után olyan történetet rejtenek majd, ami csalódást okoz, azonban mindig megállapítom, hogy nem, ezek jó könyvek. Kellett egy kis idő (50-80 oldal), hogy megkedveljem Ayát, de utána nagyon hozzánőtt a szívemhez. Erős karakter. Nem csak fizikailag, de mentálisan is. Külön tetszett, ahogy kezelte az erejét, és az írónő megjelenítette Aya lényét/lényegét, az érzelmeit és az okot, miért olyan, amilyen. Iszonyatosan át tudtam érezni a fájdalmát, és az egész filmszerűen pergett előttem. SPOILER, jelöld ki, ha el szeretnéd olvasni! A bűntudata olyan erősen nyomasztotta, hogy az adottságát is “megmérgezte”. Olyan erős volt a bűntudata, hogy a sötétség felfalta. Az elején nagyon féltem, felemészti az ereje, és nem kapok happy endet Will-lel. Azonban az írónő MÉG kegyes volt. SPOILER VÉ...

M. L. Eperke: Az Ősi Erők Gyermekei

💜 M. L. Eperke: Az Ősi Erők Gyermekei💜 M. L. Eperke könyvével már sokszor találkoztam, és a rajzolt borítója miatt figyeltem fel rá igazából. Nagyon szépen köszönöm az írónőnek a lehetőséget, hogy megkaphattam recenziós példányként! A rajzok nem csak a borítón díszelegnek, de magában a könyvben is akad pár illusztráció, amik egész oldalakat foglalnak el. Egyrészt gyönyörűek, másrészt megteremtenek egyfajta hangulatot. Mivel sosem olvasom el a fülszöveget, most sem tudtam, mire számítsak. Hogy mit kaptam? Egy csodás ifjúsági regényt! A nyitójelenet, amikor először találkozik a nagybátyjával, Rolanddal, az új gyámjával, nagyon megtetszett. Egyrészt kaptunk egy nagy adag ismertetőt Amelia személyiségéből, másrészt mindig is érdekelt a nevelőszülős téma egy barátom miatt, aki hasonlókat él át (nyilván nem a természetfeletti témában). Roland nem lett a szívem csücske. Az elejétől fogva sanda szemmel pillantottam rá, amikor még nem is tudtam hova tenni a nemtetszésemet. Amélia az új otthon...

Marie Aubert: Ha történne valami

💜Marie Aubert: Ha történne valami💜 Utáltam ezt a könyvet. Talán tarthatom magam kezdő novellistának 30 novellával a hátam mögött, négy megjelenttel és egy első helyezettessel. Épp ezért örömmel vettem a kezembe az antológiát. De örömmel is tettem le! Végre! Tehetséges az írónő, aláírom. Épp ezért tudta olyan ügyesen megírni mind a nyolc novellát, hogy a szörnyülkörés leüljön bennem. Sokszor fintorogva eltartottam magamtól a könyvet és úgy olvastam. A boncolgatott témák nem egyszerűek, egytől egyig gyomorgörcsöt hagytak maguk után, pedig nem vagyok szende lelkű, és nem is lehet könnyen megbotránkoztatni. Az írónő mégis olyan egyszerűen, nyíltan, korlátok nélkül írta le ezeket a novellákat, hogy képtelen voltam nem elszörnyülködni. Bántalmazás, válás, szex, zsarolás, minden szaftos téma helyet kapott. Ághhh Egyébként félre értés ne essék, ha csillagoznom kéne, ötöt adnék. Annyira jó, hogy már szörnyű. IDÉZETEK " – Időnként az ember legszívesebben kisétálna reggel az ajtón, és soha...