Books are my life

💜 Ali Hazelwood: A szerelem képlete 💜 Vegyes érzelmekkel hajtottam be a könyvet. Előre leszögezném, hogy a célközönségnek TÖKÉLETES (csupa nagybetűvel) ez a kötet. Klisés, valóban, azonban ezek a klisék dobják fel. Manapság felmerül a kérdés, hogyan lehet olyan történetet alkotni, ami nem közhelyes. Sehogy. Minden klisés, csak az írón múlik, hogyan csomagolja. Mondjuk, hogy az írónő itt egész jól csomagolta. Annak ellenére is, hogy utálom, amikor a karakterek megjegyzik, hogy ez nem egy film/könyv. Dehogynem, különben miért olvasnánk. Nyilvánvalóan ilyen a valóságban is van, én is szoktuk mondogatni, de akkor is zavarónak találtam. A közhelyek elfogadásának és szeretetének ellenére is túlságosan vaknak tűnt Olive. Természetes, hogy a helyzetben az ember egy kicsit, ha nem is direkt, de nem látja a fától az erdőt. Tapasztalat, olvasási élmény, filmek, anekdoták a szülőktől; nagyon sok minden bizonyítja. De van egy határ, amin szerintem Olive itt átlépett egy kissé. Nem feltétlenül pro...

  💜 Vörös Viktória: Ellenséges Szobatárs 💜 Klisés volt? Igen. Kiszámítható? Igen. Imádtam? De még mennyire! A borítója miatt vettem meg, mint minden más könyvemet. Megvett kilóra a színe és a címe. Aztán a történet is. Fun-fact: Az egyik ismerősömnek elújságoltam, hogy vettem egy könyvet, szóval megkérdezte, milyet. Lilát. Lilát, lilát, lilát. Olyan gyönyörű a borítója! Szerdán reggel láttam az írónő oldalán egy részletet a regényből, és rögtön mint a nikotinfüggő, aki nem kapja meg az adagját, le akartam csapni a könyvre, minél hamarabb olvasni akartam. Aztán erre végül délután lett lehetőségem, de csütörtök estig mást se csináltam csak olvastam, edzettem, olvastam.  Pamela gólya az egyetemen, és egy adminisztratív hiba miatt a fiúk részére osztják be, azaz Adrian mellé szobatársnak. Kezdetben ki nem állhatják egymást, és hát meg is tudom érteni miért. Ha Adrian nekem kapcsolta volna ki az ébresztőmet, hatalmas patáliát rendeztem volna. Folyamatosan mennek a szivatások, az ...

💜Scarlett St. Clair: A sötétség érintése💜 Imádtam. Eleve imádom a görög mitológiát még az Akhilleusz dala és a Kirké c. könyvek miatt, ez a könyv meg csak nagyobbította a szeretetemet. Kissé nehéz volt elfogadnom az istenek antropomorf létét, de hát végül is ezt is imádtam meg bennük végül. (Még amikor anno ismerkedtem a mitológiával.)🌟 Hadesról én is azt gondoltam, mint Persephone az elején (csak lazábban, pl. pont nem zavart, hogy a halandók lelkével üzleteget), hogy rossz, gonosz, stb, aztán úgy a hetvenedik oldalnál leesett, hogy nagyon félreismertem, és onnantól állandó szállást kapott a szívemben. Persephone kivételesen olyan főszereplő, aki csak kicsit idegesített, mégpedig azért, mert túl görcsösen ragaszkodott az olyan eszméibe, amik nem is voltak igazak, ráadásul ő is tudhatta, hisz minden információ birtokában állt. De nem baj, még így is kellemesen csalódtam az istennőben. Imádtam, hogy Hades és Persephone játszottak, olyan hangulatosnak tűnt! Az Alvilág lefestése iszony...

  💜 M. L. Rio: Mintha gonoszok volnánk💜 A könyvet last minute olvasással fejeztem be, mert A Sztori nevű játékra be kellett már fejeznem, zenéket gyűjtenem hozzá, és a testvérem már majdnem lerágta a fülem, annyit nyaggatott, hogy vegyek már erőt magamon.  Szenvedtem az első kétszáz oldalnál, nem kötött le annyira, mint amennyire vártam volna.  Természetesen magába szippantott, miután átlendültem a MUSZÁJ fázison.  Ha szabad ilyet mondanom, baromi nehéz volt megjegyeznem mind a hét barát nevét, és arcot is társítani hozzájuk, mert na, mégiscsak heten voltak.  Nagyon szimpatikusnak lett lefestve a Dellecher, szívesen vettem volna részt az órákon, az előadásokon, főleg a rögtönzötteken. Külön kiemelkedő hangulatot adott a kötetnek az, hogy a szereplők rengetegszer úgy folytatták a dialógust, hogy Shakespeare-t idéztek, és beépítették az éppen zajló párbeszédbe. A történet egy gyilkosság köré épül, akinek elkövetőjét már azért az utolsó kétszáz oldalban fel lehet...