Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

felnőtt tartalom címkéjű bejegyzések megjelenítése

Marie Aubert: Ha történne valami

💜Marie Aubert: Ha történne valami💜 Utáltam ezt a könyvet. Talán tarthatom magam kezdő novellistának 30 novellával a hátam mögött, négy megjelenttel és egy első helyezettessel. Épp ezért örömmel vettem a kezembe az antológiát. De örömmel is tettem le! Végre! Tehetséges az írónő, aláírom. Épp ezért tudta olyan ügyesen megírni mind a nyolc novellát, hogy a szörnyülkörés leüljön bennem. Sokszor fintorogva eltartottam magamtól a könyvet és úgy olvastam. A boncolgatott témák nem egyszerűek, egytől egyig gyomorgörcsöt hagytak maguk után, pedig nem vagyok szende lelkű, és nem is lehet könnyen megbotránkoztatni. Az írónő mégis olyan egyszerűen, nyíltan, korlátok nélkül írta le ezeket a novellákat, hogy képtelen voltam nem elszörnyülködni. Bántalmazás, válás, szex, zsarolás, minden szaftos téma helyet kapott. Ághhh Egyébként félre értés ne essék, ha csillagoznom kéne, ötöt adnék. Annyira jó, hogy már szörnyű. IDÉZETEK " – Időnként az ember legszívesebben kisétálna reggel az ajtón, és soha...

Lexie King: Enyém lesz a szíved

 💜 Lexie King: Enyém lesz a szíved 💜 Okké. Ez a könyv most teljesen más volt és mégis ugyanaz. Szerintem az év egyik legjobb olvasmánya lett számomra. Annyira imádtam az évődést! Azt, hogy szépen lassan építették és pusztították egymást! Igaz, néhol kicsit húzgáltam a számat, amiért Svetlana újra és újra visszament Lexingtonhoz, naivan reménykedve. De tudom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor valóban ilyen az ember habitusa, szóval még bőven elfogadható mértéken belül esett Svetlana reménykedése. Iszonyatosan örültem annak, hogy az írónő szépen lassan építette fel a kapcsolatukat, nem kapkodta el. Amikor már 200 valahanyadik oldalnál jártam, és még mindig nem feküdtek le egymással, csak pislogtam és néma tapsvihart rendeztem a fejemben. Mert a feszültség végig ott volt és nekik erre volt szükségük. A történetük így lett teljes. Megmosolyogtam a jeleneteket, amikor feltűntek a régi szereplők. Nosztalgikus volt róluk olvasni és egyben ijesztő is. Mármint van itt olyan, aki azt is ...

Lexie King: A jégszívű herceg (recenzió)

💜  Lexie King: A jégszívű herceg 💜 18+ Troy karakterét már az előző kötetben megkedveltem, habár ott nem adott rá sok okot. Itt bepillantást nyertem elméje bugyraiba, szóval igazából itt sem. A legkézenfekvőbb ok, amiért szeretem, a múltjából fakadó szánalom lenne, azonban nem hiszem, hogy ez szögezett a Troy kedvelők csoportjához. Viszont pontosan megmondani sem tudom, mit szeretek benne. Őt szeretem. Mindenével együtt. Amikor a fiatalkori énjéről beszélt, azt hittem, meghasad a szívem. Mintha egy külön kisfiúnak mondta volna szavait, nem pedig saját magának. A törés, ami a férfi lelkén végigfut, szakadék mélységű. Habár Luna feltöltögeti ezt a szakadékot, mindig is ott lesz. Nem lehet eltüntetni, és iszonyatosan sajnálom ezt. Luna gyermekkora sem egy leányálom. Teljesen érthető, miért lett olyan felnőtt nő belőle, amilyen. Az írónő csodásan kidolgozta a karaktereket a cselekménnyel és bugyrokkal együtt. Luna stresszkezelési technikája megragadta a figyelmemem, és nagyon megtets...

Vörös Viktória: Ellenséges Szobatárs

  💜 Vörös Viktória: Ellenséges Szobatárs 💜 Klisés volt? Igen. Kiszámítható? Igen. Imádtam? De még mennyire! A borítója miatt vettem meg, mint minden más könyvemet. Megvett kilóra a színe és a címe. Aztán a történet is. Fun-fact: Az egyik ismerősömnek elújságoltam, hogy vettem egy könyvet, szóval megkérdezte, milyet. Lilát. Lilát, lilát, lilát. Olyan gyönyörű a borítója! Szerdán reggel láttam az írónő oldalán egy részletet a regényből, és rögtön mint a nikotinfüggő, aki nem kapja meg az adagját, le akartam csapni a könyvre, minél hamarabb olvasni akartam. Aztán erre végül délután lett lehetőségem, de csütörtök estig mást se csináltam csak olvastam, edzettem, olvastam.  Pamela gólya az egyetemen, és egy adminisztratív hiba miatt a fiúk részére osztják be, azaz Adrian mellé szobatársnak. Kezdetben ki nem állhatják egymást, és hát meg is tudom érteni miért. Ha Adrian nekem kapcsolta volna ki az ébresztőmet, hatalmas patáliát rendeztem volna. Folyamatosan mennek a szivatások, az ...

Scarlett St. Clair: A sötétség érintése

💜Scarlett St. Clair: A sötétség érintése💜 Imádtam. Eleve imádom a görög mitológiát még az Akhilleusz dala és a Kirké c. könyvek miatt, ez a könyv meg csak nagyobbította a szeretetemet. Kissé nehéz volt elfogadnom az istenek antropomorf létét, de hát végül is ezt is imádtam meg bennük végül. (Még amikor anno ismerkedtem a mitológiával.)🌟 Hadesról én is azt gondoltam, mint Persephone az elején (csak lazábban, pl. pont nem zavart, hogy a halandók lelkével üzleteget), hogy rossz, gonosz, stb, aztán úgy a hetvenedik oldalnál leesett, hogy nagyon félreismertem, és onnantól állandó szállást kapott a szívemben. Persephone kivételesen olyan főszereplő, aki csak kicsit idegesített, mégpedig azért, mert túl görcsösen ragaszkodott az olyan eszméibe, amik nem is voltak igazak, ráadásul ő is tudhatta, hisz minden információ birtokában állt. De nem baj, még így is kellemesen csalódtam az istennőben. Imádtam, hogy Hades és Persephone játszottak, olyan hangulatosnak tűnt! Az Alvilág lefestése iszony...

Lexie King: Királylány

💜LEXIE KING: KIRÁLYLÁNY💜 Mindenekelőtt szeretném ismét megköszönni Lexie Kingnek a példányt, hatalmas megtiszteltetés és öröm számomra!  A Királylány nem egy egyszerű olvasmány. Nem olvastam el a fülszövegét, nem tudtam hát, mire számítsak. Az első oldalak, hogy úgy mondjam, furcsák voltak számomra. A szexet nem szeretem olvasni, érzelemmentes. Viszont a szeretkezés egész más, és nagy örömömre ez volt az uralkodó, nem pedig az előbb említett verzió.  Nem értettem az elején Mereditht a volt férje miatt. Matthew elnyomta őt, ha nem testileg, hát szavakkal bántalmazta, nekem felfoghatatlan volt, hogy miért húzta olyan sokáig a válást. És ez egyrészt azért van, mert én nem vagyok ilyen helyzetben (hál’ égnek), és mert még nem ismertem a lány indokait, amik valljuk be, elég nyomósak.  Úgy éreztem, Meredith tipikusan olyan, mint például egy ismerősöm; ami elromolhat az életében, az el is romlik.  Épp ezért nem volt unalmas a történet. Vittek előre az események, Meredith ...

Laura Thalassa: Az Éjszaka Királya -- Rhapsodic

💜Laura Thalassa: Az Éjszaka Királya (Rhapsodic)💜 A színe miatt vásároltam meg ezt a könyvet. Imádom a lila könyveket.  Érdekesnek tűnt, hogy Callypso szirén. Régebben írtam egy fanfictiont, amiben volt szirén szereplő, szóval kíváncsian fogtam kezembe a kötetet.   Callypso nem nőtt a szívemhez. Sajnáltam amiatt, akit át kellett élnie, de valahogy nem ragadott meg a személyisége.  Dest már jobban szerettem, tipikusan először ridegnek tűnő férfi, akiről később kiderül, hogy vajból van a szíve. Többnyire.  A történet két síkon fut. Az egyik a múlt, amikor Callypso még tinédzser, elkerül az otthonától, a másik a jelen, ahol újra találkozik Desszel. Összességében jó könyv, teljesen leköt (két nap alatt olvastam el), olvasta magát, de nem került a kedvenceim közé. Max. A borító. Az megvett kilóra.  IDÉZET "Veszélyes dolog címkéket aggatni emberekre, még akkor is, ha látszólag csábító dolgokról van szó."  

C. S. Pacat: Hercegi csel

  💜C. S. Pacat: Hercegi csel💜 Az első oldalak szenvedősen mentek, mert a két főszereplőn kívül azt sem tudtam, ki kicsoda, mit csinált, mi volt a szerepe, stb. Eltartott egy ideig, mire felidéztem az emlékeimet, és tudtam követni a cselekményt.  Egyébként imádtam. Nem volt felesleges rész, túl hosszú leírások, de kevés sem volt, pont megfelelő.  Imádtam, ahogy Laurent és Damen szép lassan közelebb kerültek egymáshoz. Nagyjából minden közös jelenetüket becetliztem, mert olyan aranyosak, viccesek és néha komolyak voltak!  Szerintem kijelenthetem, hogy mindkét szereplő hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül, és egyiknek sem a kárára.  Már iszonyatosan várom a következő kötetet.  Azt sejtem, Laurentnek nem volt fényes gyerekkora a nagybátyja miatt, már csak a kis, elszórt megjegyzések miatt is, de még kiderül.  Teóriákból sok száz van, mi fog történni, mi nem, miért történne, s miért nem, és egyszerűen csak nagyon várom már a következő részt.  IDÉ...