Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

erőszak címkéjű bejegyzések megjelenítése

Marie Aubert: Ha történne valami

💜Marie Aubert: Ha történne valami💜 Utáltam ezt a könyvet. Talán tarthatom magam kezdő novellistának 30 novellával a hátam mögött, négy megjelenttel és egy első helyezettessel. Épp ezért örömmel vettem a kezembe az antológiát. De örömmel is tettem le! Végre! Tehetséges az írónő, aláírom. Épp ezért tudta olyan ügyesen megírni mind a nyolc novellát, hogy a szörnyülkörés leüljön bennem. Sokszor fintorogva eltartottam magamtól a könyvet és úgy olvastam. A boncolgatott témák nem egyszerűek, egytől egyig gyomorgörcsöt hagytak maguk után, pedig nem vagyok szende lelkű, és nem is lehet könnyen megbotránkoztatni. Az írónő mégis olyan egyszerűen, nyíltan, korlátok nélkül írta le ezeket a novellákat, hogy képtelen voltam nem elszörnyülködni. Bántalmazás, válás, szex, zsarolás, minden szaftos téma helyet kapott. Ághhh Egyébként félre értés ne essék, ha csillagoznom kéne, ötöt adnék. Annyira jó, hogy már szörnyű. IDÉZETEK " – Időnként az ember legszívesebben kisétálna reggel az ajtón, és soha...

Charlotte McConaghy: Egykor farkasok éltek ezen a tájon

  💜Charlotte McConaghy: Egykor farkasok éltek ezen a tájon💜 Tavalyi évem egyik legjobb olvasmánya ez könyv. Őszintén szólva fogalmam sem volt, miről szól, de a A Sztori könyvválasztóját pörgetve megakadt a címen a szemem. Imádom a hosszú címeket és kellően rejtelmesnek tűnt a borító is, szóval rávettem tesómat, hogy ezt olvassuk a kihívásra. És hogy én mennyire nem bántam meg! A történet iszonyat pici dióhéjban, hogy Inti az ikertestvérével és egy kutatócsapattal Skóciába utazik, hogy visszatelepítsék a farkasokat. Már eleve ott megfogott, hogy ikertesók. Nekem is van, ezért szeretek olyan történeteket olvasni, ahol a karakterek is ikrek. Mindig belelátom magam az egyikük szerepébe. A történetben a főszereplő, Inti és a testvére, Aggie rettentően szoros kapcsolatban álltak egymással, ami nekem kicsit sok lett volna, ha a helyükben vagyok. Nyilván az okok érthetőek, de én a falra másznék, ha az egész életemet ilyen szorosan a tesóm közelében kéne leélnem. A másik nyerő pont, hogy ...

Lexie King: Enyém lesz a szíved

 💜 Lexie King: Enyém lesz a szíved 💜 Okké. Ez a könyv most teljesen más volt és mégis ugyanaz. Szerintem az év egyik legjobb olvasmánya lett számomra. Annyira imádtam az évődést! Azt, hogy szépen lassan építették és pusztították egymást! Igaz, néhol kicsit húzgáltam a számat, amiért Svetlana újra és újra visszament Lexingtonhoz, naivan reménykedve. De tudom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor valóban ilyen az ember habitusa, szóval még bőven elfogadható mértéken belül esett Svetlana reménykedése. Iszonyatosan örültem annak, hogy az írónő szépen lassan építette fel a kapcsolatukat, nem kapkodta el. Amikor már 200 valahanyadik oldalnál jártam, és még mindig nem feküdtek le egymással, csak pislogtam és néma tapsvihart rendeztem a fejemben. Mert a feszültség végig ott volt és nekik erre volt szükségük. A történetük így lett teljes. Megmosolyogtam a jeleneteket, amikor feltűntek a régi szereplők. Nosztalgikus volt róluk olvasni és egyben ijesztő is. Mármint van itt olyan, aki azt is ...

Holly Jackson: Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz

💜 Holly Jackson: Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz💜   93%-ot kapott ez a könyv molyon, ami nem kis teljesítmény és szerintem abszolút megérdemli. Humoros, pörgős, fejtörőkkel teli, ijesztő. Imádtam. Nem igazán olvasom krimit, inkább a fantasy és  romantika világában mozgok, azonban határozott felüdülés volt most egy kicsit gondolkodni és keresni a tettest. Csak suttogva említem, hogy sikerült kitalálni, ki a gyilkos. Remekül mozgatta a szálakat az írónő. Simán tudtam Pip fejével gondolkodni, azt hinni gyanúsítottnak, akit ő hitt, azt látni bele a dolgokba, amit ő látott. Pip karaktere iszonyú erős. Egyrészt humoros, mégis komoly. Szívesen lennék a barátnője. Másrészt rendkívül okosnak és ügyesnek tartom. Nyomozókat meghazudtoló módon göngyölítette fel az ügyet. Eleinte felmerülhetett volna a kétség, hogy csak egy tini nyomozásregény lesz, azonban ez sokkal több volt annál. Pip kicsit talán a nyomozás függőjévé vált és meglepődtem, amikor kiderült, az életét is kockáztatn...

Lexie King: A jégszívű herceg (recenzió)

💜  Lexie King: A jégszívű herceg 💜 18+ Troy karakterét már az előző kötetben megkedveltem, habár ott nem adott rá sok okot. Itt bepillantást nyertem elméje bugyraiba, szóval igazából itt sem. A legkézenfekvőbb ok, amiért szeretem, a múltjából fakadó szánalom lenne, azonban nem hiszem, hogy ez szögezett a Troy kedvelők csoportjához. Viszont pontosan megmondani sem tudom, mit szeretek benne. Őt szeretem. Mindenével együtt. Amikor a fiatalkori énjéről beszélt, azt hittem, meghasad a szívem. Mintha egy külön kisfiúnak mondta volna szavait, nem pedig saját magának. A törés, ami a férfi lelkén végigfut, szakadék mélységű. Habár Luna feltöltögeti ezt a szakadékot, mindig is ott lesz. Nem lehet eltüntetni, és iszonyatosan sajnálom ezt. Luna gyermekkora sem egy leányálom. Teljesen érthető, miért lett olyan felnőtt nő belőle, amilyen. Az írónő csodásan kidolgozta a karaktereket a cselekménnyel és bugyrokkal együtt. Luna stresszkezelési technikája megragadta a figyelmemem, és nagyon megtets...

M. L. Rio: Mintha gonoszok volnánk

  💜 M. L. Rio: Mintha gonoszok volnánk💜 A könyvet last minute olvasással fejeztem be, mert A Sztori nevű játékra be kellett már fejeznem, zenéket gyűjtenem hozzá, és a testvérem már majdnem lerágta a fülem, annyit nyaggatott, hogy vegyek már erőt magamon.  Szenvedtem az első kétszáz oldalnál, nem kötött le annyira, mint amennyire vártam volna.  Természetesen magába szippantott, miután átlendültem a MUSZÁJ fázison.  Ha szabad ilyet mondanom, baromi nehéz volt megjegyeznem mind a hét barát nevét, és arcot is társítani hozzájuk, mert na, mégiscsak heten voltak.  Nagyon szimpatikusnak lett lefestve a Dellecher, szívesen vettem volna részt az órákon, az előadásokon, főleg a rögtönzötteken. Külön kiemelkedő hangulatot adott a kötetnek az, hogy a szereplők rengetegszer úgy folytatták a dialógust, hogy Shakespeare-t idéztek, és beépítették az éppen zajló párbeszédbe. A történet egy gyilkosság köré épül, akinek elkövetőjét már azért az utolsó kétszáz oldalban fel lehet...

Lexie King: Királylány

💜LEXIE KING: KIRÁLYLÁNY💜 Mindenekelőtt szeretném ismét megköszönni Lexie Kingnek a példányt, hatalmas megtiszteltetés és öröm számomra!  A Királylány nem egy egyszerű olvasmány. Nem olvastam el a fülszövegét, nem tudtam hát, mire számítsak. Az első oldalak, hogy úgy mondjam, furcsák voltak számomra. A szexet nem szeretem olvasni, érzelemmentes. Viszont a szeretkezés egész más, és nagy örömömre ez volt az uralkodó, nem pedig az előbb említett verzió.  Nem értettem az elején Mereditht a volt férje miatt. Matthew elnyomta őt, ha nem testileg, hát szavakkal bántalmazta, nekem felfoghatatlan volt, hogy miért húzta olyan sokáig a válást. És ez egyrészt azért van, mert én nem vagyok ilyen helyzetben (hál’ égnek), és mert még nem ismertem a lány indokait, amik valljuk be, elég nyomósak.  Úgy éreztem, Meredith tipikusan olyan, mint például egy ismerősöm; ami elromolhat az életében, az el is romlik.  Épp ezért nem volt unalmas a történet. Vittek előre az események, Meredith ...

Laura Thalassa: Az Éjszaka Királya -- Rhapsodic

💜Laura Thalassa: Az Éjszaka Királya (Rhapsodic)💜 A színe miatt vásároltam meg ezt a könyvet. Imádom a lila könyveket.  Érdekesnek tűnt, hogy Callypso szirén. Régebben írtam egy fanfictiont, amiben volt szirén szereplő, szóval kíváncsian fogtam kezembe a kötetet.   Callypso nem nőtt a szívemhez. Sajnáltam amiatt, akit át kellett élnie, de valahogy nem ragadott meg a személyisége.  Dest már jobban szerettem, tipikusan először ridegnek tűnő férfi, akiről később kiderül, hogy vajból van a szíve. Többnyire.  A történet két síkon fut. Az egyik a múlt, amikor Callypso még tinédzser, elkerül az otthonától, a másik a jelen, ahol újra találkozik Desszel. Összességében jó könyv, teljesen leköt (két nap alatt olvastam el), olvasta magát, de nem került a kedvenceim közé. Max. A borító. Az megvett kilóra.  IDÉZET "Veszélyes dolog címkéket aggatni emberekre, még akkor is, ha látszólag csábító dolgokról van szó."  

C. S. Pacat: Hercegi csel

  💜C. S. Pacat: Hercegi csel💜 Az első oldalak szenvedősen mentek, mert a két főszereplőn kívül azt sem tudtam, ki kicsoda, mit csinált, mi volt a szerepe, stb. Eltartott egy ideig, mire felidéztem az emlékeimet, és tudtam követni a cselekményt.  Egyébként imádtam. Nem volt felesleges rész, túl hosszú leírások, de kevés sem volt, pont megfelelő.  Imádtam, ahogy Laurent és Damen szép lassan közelebb kerültek egymáshoz. Nagyjából minden közös jelenetüket becetliztem, mert olyan aranyosak, viccesek és néha komolyak voltak!  Szerintem kijelenthetem, hogy mindkét szereplő hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül, és egyiknek sem a kárára.  Már iszonyatosan várom a következő kötetet.  Azt sejtem, Laurentnek nem volt fényes gyerekkora a nagybátyja miatt, már csak a kis, elszórt megjegyzések miatt is, de még kiderül.  Teóriákból sok száz van, mi fog történni, mi nem, miért történne, s miért nem, és egyszerűen csak nagyon várom már a következő részt.  IDÉ...

Beth Flynn: Kilenc perc

💜Beth Flynn: Kilenc perc💜 Ismeritek az érzést, amikor kigyúl a fejetek felett levitáló kis lámpa, mikor megértitek, miért pont azt a címet kapta, amit? Na, nálam ez volt, mikor a 9 Perc c. kötetet olvastam. Ódákat tudnék zengeni róla, mennyire oda és vissza voltam a történetért. Alapból gyengéim a nem 21. században játszódó regények, szóval jó esélyekkel indult a könyvecske. Valójában az is plusz pont volt, hogy a könyvmolyképző egy akciójának keretein belül ajándékba kaptam a kötetet, de ez részletkérdés. Tehát. Imádtam a helyet, időt, szituációt. Felvetődött bennem már a gondolat, milyen lenne, ha elrabolnának? (Remélem nem vagyok vele egyedül, mert akkor ez most kicsit kellemetlen a számomra.) Ez a könyv egy érdekes és szerethető alternatívát tárt a szemeim elé. Megjelenik benne a Stockholm-szindróma, ami szerintem megint csak érdekes téma. Ginny - aki valójában egy igen kacifántos névvel rendelkezik - felszáll egy nap egy motoros mögé, hogy az haza vigye. Csakhogy nyilván nem vis...